Tárd fel a titkot!

„Apámat évekkel ezelőtt elrabolták egy kongresszusról, megverték és megkínozták. Istenem, egy idős embert! Aztán amikor már majdnem rajtuk ütött a rendőrség, helikopteren elmenekültek. Így maradt életben. De sem akkor, sem azóta nem sikerült kideríteni, ki tette. Legfeljebb találgatás, feltételezések születtek az emberrablók személyét illetően. Tudja, az apám kutatott valami után, aminek a lényegét igazából sosem árulta el nekem, nehogy bajom származzon belőle. Mindig azt mondta, ha majd eljön az ideje, tudni fogom. Talán most jött el az ideje. Bizonyára valakinek vagy valakiknek az útjában állt. Vagy rájött valamire, amire nem kellett volna...”

Hidden objects típusú appek a mobilokra, szabadulós játék, geocaching, kincskereső – ki ne hallott volna róluk. Ugyan hasonlít ezekre a játékokra, de a Heroes of Greece kicsit más: ez valódi. Egy interaktív szabadtéri kalandjáték, amit élőben kell játszani a helyszínen – teljesen átélve a sztorit. Játék közben az az érzése az embernek, mintha éppen egy Dan Brown-regénybe csöppent volna, itt a főszereplők a játékosok, nekik kell feltárni a rejtélyt.

A szabadulós játékok és a fakultatív programok új generációja

Képzelj el egy kalandfilmet, amelyben a szereplők egyik helyről a másikra vetődnek, miközben veszély leselkedik rájuk. Csak úgy mehetnek tovább, ha megtalálják az éppen soron következő akadály leküzdésének kulcsát. A játék feladatait konkrét helyszínekhez kötöttük, csak úgy oldhatók meg, ha a játékosok elmennek ezekre a helyekre. Így fejthető fel a történet lépésről lépésre. Kisebb-nagyobb baráti társaságok és családok együtt nyomozhatnak.

A Szpiridon gyűrűje Korfun játszódik. Azért választottuk ezt a szigetet, mert azon túl, hogy gyönyörű nyaralóhely, a köveit és az épületeit valami ősi titkok lengi be. Nemcsak az útikönyvekben szereplő látnivalókhoz kalauzolunk el, de néhány eredeti, érintetlen zugba is. Unod a szervezett kirándulásokat, de mégis érdekelnek Korfu talányos helyei? Ez a játék neked készült.

Mindenképpen megéri a kalandot azoknak is, akik már sokszor megfordultak itt, hiszen ez egészen másfajta kikapcsolódást jelent, mint egy városnézés vagy egy szigettúra. A feladványok megoldására koncentrálva a már ismert helyeket is egészen más szemszögből láttatja a játék.

Kérdések és válaszok

Gyermekek és idősek is játszhatják?

Igen, mert a játék egyáltalán nem megerőltető, nem kell nagyokat túrázni közben.
A nagyobb gyerekek már a feladatok megoldásában is részt tudnak venni. Azok a kicsik pedig, akiket másféle fakultatív programra egyébként elvinnénk, a játékon is velünk tarthatnak.

Mennyi idő lejátszani?

Reggel, délelőtt indulva egy nap alatt kényelmesen végigjátszható. De több napra is osztható, ha valakinek úgy kényelmes.

Van a játéknak határideje, ami alatt végig kell játszani?

Nincsen, bármikor megvásárolható, és bármikor lehet játszani, akár tavasszal is...

Kihagyhatók belőle részek?

Nem, mert a történetben az események egymáshoz kapcsolódnak, pont mint a kalandfilmekben. A helyszíneket nem is lehet előre tudni, mert a következő mindig az előző helyen megoldott feladatból derül ki. Azt javasoljuk, hogy a kalandjáték legyen az első program a nyaralás alatt, és utána döntsetek arról, hogy mely egyéb kirándulásokra mentek még el. Így elkerülhető, hogy esetleg kétszer nézzetek meg valamit a héten.

A játék során találkozunk más emberekkel, akik be vannak avatva?

Nem, nincsenek külső szereplői a játéknak.

Kell a játékhoz internetkapcsolat?

Nem, a megvásárolt csomag minden szükséges eszközt tartalmaz.

Milyen plusz költségek vannak?

Az üzemanyagköltség (nem kell sok kilométert megtenni, de gyalog messze vannak egymástól a helyszínek), járműbérlés (ha nem sajáttal mentek), ami lehet robogó, kvad vagy autó is. Fejenként kb. 10 eurót vigyetek magatokkal, és ha útközben ennétek valahol, akkor annak a költségét is számítsátok bele.

Honnan tudjam, hogy a játék tetszeni fog?

Ha szereted a kalandfilmeket, társasjátékokat, a Dan Brown-regényeket vagy éppen a Da Vinci kód filmet, akkor nagyon valószínű, hogy a játékot is élvezni fogod. Persze ha ezek nem hoznak lázba, akkor is tetszhet :) Próbáld ki, nem veszítesz semmit, mert pénzvisszafizetési garanciát is vállalunk.

Ismerd meg a játékot képekben!
Kattints ide a képgalériához
Nem olyan mint általában a játékok, és nem is egyszerű, egyáltalán nem. A feszültség, az izgalom végig ott van és nincs olyan érzése az embernek már az elején, hogy előre tudja mi lesz a vége. A játék tehát egyáltalán nem unalmas, és ha egy kicsit kitikkad az ember, akkor bármelyik helyi tavernába be lehet ülni egy jó kis sörre, egy jót enni, az éppen aktuális titkon elmélkedni aztán kipihenten és jól lakottan lehet folytatni a játékot. Eleinte voltak kétségeim, bevallom őszintén. Úgy gondoltam, hogy én ugyan nem fogom az értékes szabadságom egy pillanatát sem holmi játékokra pazarolni. De ez tényleg jó volt! Az egész napot élveztem! - írja Karcsi, egy játékosunk.